Archive for April, 2005

rokkerok

Volt nekem is szimatszatyrom. átesik az ilyen kórságon mindenki. hallgattam a hobo első lemezt (többit már nem), meg az eddáét is. tizenegynéhány évesen ez van – valamivel kellett protestálni otthon. ezek voltak kéznél. aztán persze nem álltam meg itt, bizottság, urh, kontroll – nem sorolom, de a csöves zenék kora lezárult.
   szombaton a megasztárban épp ezért [...]

állatfarm

Azt hiszem a kutyákat feltételes módban szeretem – csak úgy, önmagukért valóan nem. több összetevő van, ami inkompatibilis velük – irtózatos szájszag, nyálzás, ugatás, arról aztán ne is beszéljünk, amikor eső után kerül orrtávba egy eb. de persze ezekről vajmi keveset tehet, így rakta össze a teremtő – vagy darwin, ki tudja. hogy mégis jól [...]

boogie a zongorán

Nagyon ki van találva ez a megasztár dolog. tegnap este derült ki ez a leginkább. pressert még megértem amit mondott, hogy miért boogie az, aki hazamehet. bakács azonban elvtelen érvet hozott, valami messzi és sánta magyarázatot valami szeretett fiúról, akinek elengedi a kezét. kedves presser, kedves bakács, na de kérdem én, kinek a kezét is [...]