Archive for September, 2005
N kritikáról ír r.a. a kritika feladatairól, módjáról, a műelemzésről, és megint vitázni kell vele, mert ez megint megakadt. írta ezt már előtte is, de gondoltam túllép rajta. nem tette, hát akkor most mi légyen? nézzük, mi a kritika és a kritikus feladata.
ott téved szerintem r.a. – és a kritikusok java, sőt, szinte mind – [...]
A massza az massza kedveseim, akár teker, akár autóz, vagy bármi mást csinál. massza. és persze ökröket beszél. ha van valami, ami a mainstream-nél is veszélyesebb, az az alter-downstream. hallgattam a rádiókat – tilos, cafe, sláger, tökmindegy – miközben egérutat kerestem az autóval tegnap. nem vagyok egy betelefonálós, de igen nagy szerencse, hogy sietnem kellett [...]
Ra.-ban egyelőre kellemes vitapartnerre leltem, mert van/lehet második kör, tehát a torony még nem működik, még van interakció. ez jó. azt írja válaszában, hogy tézist von vissza – ami persze megint egy másik mosópor-reklám, de hát ezzel nincs semmi baj, aki olvassa, úgyis érti, hogy 1. nem volt igény, hogy visszavonjon bármit 2. szerencsére nem [...]
Mostanában kifelé apatikus vagyok, azaz kevés dolog tud úgy hatni, kihozni, sodorni, ba-be-bá, hogy írásra ragadtassam magam. r.a most ilyet tett. (tessék, akartad, itt vagy kilinkelve.) őt textnél láttam először, és emberbarátinak tartom, amit csinál. igen, annak. kevés blog van, ami olvasható, igazán három van ilyen, r.a, text és persze az örök kedves nekemszép és [...]
Az ember nem társas lény. egyedül van, és nem is akarja máshogy. érdekszövetségeket köt. érdekből tart barátokat, érdekből nősül, megy férjhez, érdekből nemz utódokat. a tudatra ébredés mellékterméke az érdek.
picit nem ártana rendezni a soraim. mert valami hibádzik. valami valahogy nem jó. hogy is mondta michel carayon anno? először én. ezt adta mantra gyanánt. azt [...]
![[popup] [popup]](http://zen-taxi.zsoltu.hu/wp-content/plugins/shout-stream/popup.png)