Archive for June, 2006
Amikor az ember lekanyarodik az autópályáról, a világ megváltozik. nem, ez nem csak időutazás, itt valami egészen más világba csöppenünk. emlékszem, egyszer szigetváron volt koncertünk, hazafelé gyalogoltunk, majd hajnalban keresztül kellett menni pécsen, így vetődünk az atom piacra – akkor is éreztem, hogy ez felejthetetlen lesz. miskolcon meg avas van, és ne feledkezzünk el bőnyrétalapról [...]
Hurrá, nyaralunk! hol nyaralunk? hát a balcsinál, perszehogy. namost ez nekem elég rendesen kimaradt. mármint nem a nyaralás, hanem a balcsi – lévén nem volt soha rokonunk, akinek lett volna nyaralója ott. emlékszem, amikor elköltöztünk sopronból, akkor felmerült valami ötlet, hogy netán mégse tómalmon vegyünk telket, hanem a balaton mellett, persze drágább is lett volna, [...]
Otthon áruház, úttörő, verseny, csillag, divatcsarnok, corvin, skála, sugár. némelyik még vegetál, de lassan kikopnak ezek a régi boltok. emlékszem, anyám, amikor kis pénzhez jutott, szólt, hogy menjek be a pancsiba (pannónia puskin utcai központja) ahol dolgozott, várjam meg, amíg végez és utána elmegyünk venni ezt vagy azt. mikor mit kellett. kabátot, cipőt, nadrágot – [...]
Hétvégén egy gyors kiránduláson voltam taliándörögdön. gyorsnak kellett lenni, részben mert dög melegben az ember nem lassúskodhat, másrészt haza is kellett érni emberi időben, meg első vizitnél jó, ha az ember tudja, hol a határ és nem úgy kell kirúgdosni. szőke andráshoz voltam hivatalos – ajánlottam már őt én a videoblogjával. két hónapja dolgozunk egy [...]
Nos ez az, amit nem tudok sem elhinni, sem elfogadni. harmadik napja áll a tvnet e-mail szolgáltatása, azaz levél se ki se be. tessék megnézni a honlapjukat, ott erről egy szó sincs. ha felhívjuk a 1258-as számukat, ott fennakadásról beszélnek az e-mail forgalomban. félnaponta hívom őket, persze a kollégák dolgoznak. ez vanalmi nem várt karbantartás, [...]
![[popup] [popup]](http://zen-taxi.zsoltu.hu/wp-content/plugins/shout-stream/popup.png)