Archive for October, 2006
Tegnap, 2006. október 28-án elhunyt Bence György filozófus.
nem szokásom halálhíreket közölni. de kivételt kell tegyek. bence györgy fontos ember volt, nekem, nekünk, azoknak, akik talán még nem bolondultak meg teljesen. úgy tudott a politikáról beszélni, hogy az is értette, aki nem foglalkozott szakmányban vele, ezen kívül érték- és mértékadó tudott maradni abban a közéletben, ahol [...]
Tegnap gondoltam, menjünk el, nézzük meg az élőképes bemutatót a városban, meg a rakparti óriásplakát kiállítás is érdekelt volna, mivel egész hétvégén takarítottunk itthon, kis lazítás jól jött volna. aztán, ahogy a történéseket látom, jobb, hogy itthon maradtunk és takarítottunk tovább. hogy mi történt a tereken, utcákon, miképp randalírozott a csőcselék, láttam a tévékben. várható [...]
Tegnap este a westendben volt szerencsém a hivatalos vetítés előtt megnézni goda krisztina szabadság, szerelem című új filmjét. biztos lesznek fanyalgók, de véleményem szerint jó mozit csináltak vajnával. ha érheti kritika, akkor leginkább dobó kata miatt, akinek nem igazán sikerült valóban diáklánynak mutatnia magát, bár lássuk be, mindent megtett ennek érdekében, még a haját is [...]
Az elmúlt egy hónap kicsit átrendezte a tematikát a taxiban, így a többi, nekem egyébként sokkal fontosabb dolgokra nem jutott hely itt, ami nem jelenti azt, hogy nem is történt más. nem szokásom napi politikába keveredni, módszeresen kerültem eddig is a politikai fórumokat, nem véletlenül. nos, ez ezután is így lesz, a polbeat korszak lezárult.
dolgozunk [...]
Bevallom, szeretnék immunissá válni a politikai hülyeség irányában, bár, azért akadnak még érdekes történések, főleg, ha összehasonlítjuk a választások előtti és utáni nyilatkozatokat. igazmondó orbán azzal kampányolt és nyerte magát halálra az önkormányzati választáson, hogy az népszavazásként értelmezendő és a nép, az istenadta majd jól megmondja a véleményét a kormányról. a nép meg beszopta ehhez [...]
![[popup] [popup]](http://zen-taxi.zsoltu.hu/wp-content/plugins/shout-stream/popup.png)