Bőrgyógyászat

Néha jó és értelmes dolog blogot olvasni. Na nem minden este, vagy délután, de hetente egyszer valami valahol feljön. Így volt ez Plastik Jóska bejegyzésével is. Angelday ugyanis elment bőrrák szűrésre. Ez önmagában még nem olyan nagyon érdekes infó, de egy jól megírt postja jókor volt jó helyen, és arra sarkallt, hogy még ott este foglaltam időpontot én is. Hát, meg is lett az eredménye, most mintha kések lennének a hátamban. De ne ugorjunk ekkorát, menjünk sorban.
Miután olvastam a postot, elektronikus formában lekötöttem az időpontot múlt héten péntek délelőttre a melanomamobilnál (erről bővebben vagy az ő oldalukon, vagy Angelday Plastikján olvassatok, nem ismétlem el). Fél 11-re volt idő, igaz, sikerült a nagyszerű belvárosi átalakítás miatt (közben láthattam a kocsiból Rogánt Vutton hátizsákkal slattyogni melóba), majdnem elkésnem. Az Arany János utcai rendelőbe mentem. Annyira azért nem volt elsöprő az élmény, igen, körvakus masinával készült pár sztárfotó, igen, a másik hölgy rámtapasztva az objektívjét konkrét képeket is csinált, de nem ez volt a döbbenetes, sőt, kicsit csalódás volt, hogy annyira sok kép nem is készült. A döbbenet a hölgy volt, aki miután hátat fordítottam és fotózni kellett, azt találta mondani: uram, önnek rákja van. Poénosnak gondolta vajon, vagy csak kellően rámijesztőnek, nem tudom, mert háttal álltam, de ahogy visszafordultam, az arckifejezésem valószínű beszédes volt, mert rögtön mondta, hogy belehalni nem ebbe fogok, mert csak egy bazalióma, ami nem ad áttétet. De le kell vetetni.
Végigcsinálták a processzust, (nekem bizalmatlan dolog, ha előre kell fizetnem ilyen esetben…) majd kérdésemre elmondták, hogy igen, náluk is van sebész, 25 ezerért le is veszi majd ezt a holmit a hátamról. Megköszöntem, majd elmentem a körzetimhez, onnan a Herminára a sebészetre. Még akkor pénteken adtak is időpontot mára hogy meglesz az operáció is, uszkve 7-8 centis vágással.
Persze nem volt felhőtlen a hétvége, ma hazajöttem, délután irány a doki. Felfeküdtem az ágyra, nővér körbefertőtlenített, majd jött az orvos, és innentől szürreális volt az élmény. Egyrészt kérdezte az orvos tőlem, aki hason voltam, hogy melyiket kell leszednie? Mondom, hát azt én honnan tudjam, a hátam közepén van valami, azt tessék. De melyiket? Akkor már bosszús kezdtem lenni, hisz 10 perce feküdtem hason egy keskeny asztalon… mondtam, hogy azt hadd ne én tudjam, van ott valami, de hát pénteken is tetszett látni, ugye, akkor kaptam az időt mára… Na, nem húzom, kiderült, hogy ő nem tudja, és mivel a körzetim utalt oda, természetesen a maszektól nem hoztam beutalót, ezért ugyen menjek már fel a bőrgyógyászatra, hogy rajzolják körbe, mit kell csinálni.
Fel is mentem, nagyon kedves hölgy fogadott soron kívül. Megnézte a hátam, ő se volt teljesen meggyőzve róla, hogy kell operálni bármit is, de mivel mondtam, hogy az a középső olykor vérzik, ha durvábban törlök hátat tusolás után, körberajzolta azt, mondván, ha már itt vagyok, valamit vágjanak már.
Visszamentem sebészetre, doki megcsinálta, 1 cm-es vágással. Mondta nővérke, hogy na, ugye nem lett 7 centis. Doki értetlenül nézett, ki mondta nekem, hogy 7-8 centi lesz? Mondom: doktor úr, maga volt az. Erre habogott valamit, hogy a régebbi ugyanilyen (mellesleg ugyanott) készült vágásnyomom lehetett, amire gondolt. Hát, nem tudom…
Most itthon, szerdán majd kötözés, egyelőre mintha kés lenne a hátamban, meg nagyon hideg érzés az egész, mintha a lukon át szellőzne a testem ki s be.

Szóval a lényeg: akár körzetis, akár maszek mód, de menjetek el bőrgyógyászhoz. A bőrrák durva, nem nagyon menekülsz egy melanoma elől. És a laikus nem is nagyon látja, hogy valami bajos, amíg le nem rohad a feje. Ez ilyen. Menj orvoshoz!


3 Responses to “Bőrgyógyászat”  

  1. 1 kobak

    Jajj. Jobbulást! Költözés?

  2. 2 hegyi zsolt

    Kösz, megvagyok. Költözés nem aktuális mostanság – de majd ha te is jól vagy, kéne estiskolázni. :)

  3. 3 kobak

    Kéne, meg beszélni is. Amúgy is.

Leave a Reply