Neo FM, Class FM, meg amit akartok
2 Comments Published by hegyi zsolt November 19th, 2009 in UncategorizedTart egy ideje a huzavona a frekvenciákkal, a Sláger és Danubius befejezte a mutatványt, ma reggeltől a Neo FM és a Class FM ad a helyükön – eddig a szikár hír. Hozzáfűzés részemről, hogy a Danubiust már akkor se szerettem, amikor még németül adott, az űbergagyi kategóriája volt nekem, a Sláger pedig napközben szintén ezt hozta, eleinte kivétel volt a Bumeráng, de a Boros-Bochkor-Voga trió az elmúlt években már nem hozta azt a szintet, mint korábban, a magát Howard Sternnek gondoló Bochkor mintha csak saját magának rádiózott volna, a hallgatók se nagyon érdekelték, legfeljebb annyira, hogy viccet, hülyét csináljon belőlük, akikből nem is olyan rosszul élt. Tehát nemhogy könnyet nem ejtek értük, de úgy gondolom, hogy az csak jót tehet a hazai rádiós világnak, ha ezek nem szólalnak meg többé.
Azonban van egy pici bibi. Belehallgattam a két új rádióba. Az első gondolat, hogy de hát ezek ugyanazok. Nincs változás. Ha olyan hallgatja őket, aki eddig se a szignál alapján azonosította a hallanivalókat, nem fog különbséget észrevenni. Arról a nem kis cikiről ne is szóljunk, hogy bár idejük lett volna, de én nem találtam működő honlapot, ahol a két rádióról bármit meg lehetne tudni. Semmit.
Hogy ez szimpla felkészületlenség, vagy már maga az igényszint bemutatkozása, nem tudom, szerintem mind a kettő. Tehát egyelőre marad minden úgy, ahogy volt. Hála az ORTT-nek, a minőség nem követelmény ma a rádiózásban, a hallgató úgyis oda fog tekerni, ahol nagy térerővel adnak valami háttérzenét. Mert ma a rádiózás a köznépnek a rágógumi, az, hogy ne legyen csönd körülötte, legyen mit hallgatni szobafestés közben.
Persze van az MR2 Petőfi is, igen, ők is országosak. Csakhogy rádiónak csak technikailag nevezhetőek ezek a formációk – igen, az MR2 is – mert minőségben, neadjisten közszolgálatiságban nem képesek semmit se letenni az asztalra. Mivel az Estiskolán is van rádiónk, ami 24 órában ad, tudom, hogy a zenei blokkok összeállítására kitűnő szoftverek vannak, megcsinálnak helyettünk sok mindent, ha nem is munka nélkül, de könnyen beosztható a napi penzum, ‘oszt kész. Riport, netán rádiójáték, vagy bármi hallgatható emberi hang nem kell már.
Úgyhogy azt mondom, ha rádiózni akarsz, használd a netet. Hallgass Tilost, vagy hallgass Estiskola rádiót, sőt, gyere és csinálj műsort, szerintem ezerszer jobb és tartalmasabb szórakozás, mint bámulni a hangtapétát.
![[popup] [popup]](http://zen-taxi.zsoltu.hu/wp-content/plugins/shout-stream/popup.png)
Nekem az a véleményem, hogy – függetlenül a gennyes politikai felhangoktól – a két új rádió még szarabb, mint a régiek. A gagyi gagyija. Rádásul tényleg ugyanazon alkotókkal. Én a magam részéről úgy reagáltam le, hogy Bartók és vonósnégyes…
Egy kialakult, mondhatnám kicsontosodott ízléssel nehéz rádiót hallgatni. Nem tudom, de valami olyat kellene adni a rádióknak ami érdekli az embereket és nem zene. Már csak azért mondom ezt, mert 3-4 köbcentibe több órányi zeneanyag belefér, az utcán meg minden második fiatalnak be van dugva a füle.